Egyetlen család élete sem mentes a bonyodalmaktól. Gyakran előfordul például, hogy összevesznek valamin, mert nem értenek egyet bizonyos témákban, vagy, mert adódik egy helyzet, amit csak nehezen tudnak megoldani. Ez mindaddig teljesen normális, amíg ki nem derül, hogy a negatív eseményeket egy mérgező családtag generálja.

A mérgező családtagot nem könnyű felismerni, egyrészt mert más szemmel nézzünk rokonainkat, mint barátainkat, ismerőseinket, és hajlamosak vagyunk legyinteni, ha valakinek nehezen tolerálható a természete. Másrészt úgy is gondolhatjuk, egy család életében természetes, hogy nem megy minden zökkenőmentesen, így nem töprengünk el mélyebben azon, mi vagy ki lehet az esetleges (akár ismétlődő) problémák gyökere. Pedig a mérgező családtag jelenléte óriási károkat okozhat, emiatt érdemes tisztában lenni azzal, kit is nevezhetünk annak, milyen jelek utalnak ártalmas ténykedésére.

Nem tudnak vitázni, és kontrollmániások

Alexandria Deas pszichológus szerint az ilyen emberekkel kapcsolatban az az általános benyomás, hogy nem jó a környezetükben lenni. Beszélgetés közben megszégyeníthetik a másikat, bűntudatot ébreszthetnek benne, nem véletlen, hogy a velük való kommunikáció után gyengének, üresnek érezhetjük magunkat. Tracy Ross tanácsadó pedig arra hívja fel a figyelmet, hogy a mérgező családtagokkal nem lehet normális mederben tartani a vitákat: egy ártatlan véleménykülönbségből is hatalmas veszekedést képesek csapni. Ami különösen bosszantó, az az, hogy az összeütközések során nem riadnak vissza a személyeskedéstől, a manipulációtól sem.

A mérgező családtagok nem tisztelik más véleményét, meggyőződését, hitét, döntését, és ennek nyíltan hangot is adnak - akár családi eseményeken, akár az érintett közösségi média-oldalán is, úgy, hogy mindenki lássa. Nem fogadja el például, ha egy rokona olyan partnert választ, aki más rasszból származik, vagy eltérő vallási irányzatot követ. Viselkedésük a legtöbb esetben túlmegy azon a határon, ami még tolerálható, idegesítő, agresszív megmozdulásaik kifejezetten zavaróak, demoralizálóak.

Ross rámutat, hogy a mérgező családtagoknak az a céljuk, hogy minden róluk szóljon, másokat pedig igyekeznek háttérbe szorítani. Minden nekik nem tetsző tervet igyekeznek szabotálni, ritkán halljuk tőlük a "köszönöm" szót, sőt, kontrollmániájuk odáig terjed, hogy ráveszik a rokonokat, saját meggyőződésük ellenére cselekedjenek. Deas arról is beszélt: az ilyen emberek rendkívül kritikusak, nem tisztelik senki személyes terét, és nemcsak érzelmileg, de fizikailag is bántalmazhatnak.

Hogyan védekezhetünk ellenük?

Ha sikerült felismerni a mérgező családtagot, el kell kezdeni lépéseket tenni annak érdekében, hogy csökkentsük a toxikus hatásokat. Természetesen az lenne a legjobb, ha örökre kizárnánk az illetőt az életünkből, de ez sok esetben nem megvalósítható, magyarázza Deas. Vagy azért, mert félünk a rokon bosszújától, vagy azért, mert úgy gondoljuk, ennél többet ér a kapcsolat, és bizonyos keretek megtartásával valamennyire meg lehet változtatni. Hozzá kell tenni, hogy vannak helyzetek, amikor tényleg nincs más megoldás, mint az, hogy többet nem érintkezünk vele. 

Amennyiben - legalábbis egyelőre - nem akarunk ilyen végleges döntést hozni, érdemes elhatározni, hogy azokról a témákról, amelyeknél a legvalószínűbb, hogy az érintett "ránk ugrik", nem beszélünk. Ha nem tágít, és erőlteti megszólalásunkat, hagyjuk faképnél. Ezt elősegítendő, célszerű nem a saját lakásunkban találkozni vele, onnan ugyanis nem tudunk hova menni, és őt is nehéz ignorálni, távozásra kényszeríteni. Azzal ugyancsak óvhatjuk magunkat, hogy korlátozzuk a beszélgetés idejét: szánjunk rá csak 5-10 percet, ez alatt az idő alatt kevesebb eséllyel történhet baj. Kérhetjük szakember segítségét is, ebben az esetben azonban rá kell vennünk a mérgező családtagot, hogy vegyen részt a terápián, ami valószínűleg nem lesz könnyű.

Fontos azonban tudni, hogy nem a mi felelősségünk megmenteni őt, és nem érdemeljük meg, ha rosszul bánik velünk. Senkinek nincs joga ahhoz, hogy a biztonságunkat, az általunk kijelölt határokat ne tisztelje! Saját magunk érdekében szűrnünk kell azokat az embereket, akikkel kapcsolatot tartunk, és ezért egy pillanatig sem szabad kényelmetlenül éreznünk magunkat.

forrás: hazipatika.hu

A szerző, Rudyard Kipling Indiában látta meg a napvilágot, ahol apja – angol szobrász és festő – azért telepedett meg, hogy felkutassa India művészetét, az őserdő mélyén rejtőző csodákat. Rudyard Kipling is apja nyomán járt, és bár beutazta a világot, és hírneves író, költő lett, soha semmi nem férkőzött olyan közel szívéhez, mint a dzsungel, és soha semmit nem írt meg olyan szépen, mint a Vadon Népének életét. 

A ​bozótban megreccsennek a bokrok, és Farkas apó ugrásra készen, szinte a levegőben torpan meg, mert az orra előtt, egy alacsony ágba kapaszkodva meztelen kisgyerek áll. Soha ilyen pici, gödrös húsú embervakarcs nem került még éjnek idején farkas barlangjába. 

Mauglit Farkas anyó neveli fel saját négy kölykével együtt, s az emberkölyök éppúgy érti a fű zizzenését, a baglyok huhogását, mint minden más élőlény a vadonban. Idővel oly merészen lódítja magát ágról ágra, hogy a szürke majmok sem különben. 

"Egy vérből valók vagyunk, ti meg én!" - harsogja Maugli a vadászó nép szavát.

A farkasok között nevelkedett emberfiú otthona a vadon. Érti a farkasok, madarak, medvék, kígyók nyelvét. Bölcs mesterétől, Balutól tanulta a Dzsungel Törvényét, aki féltő szeretetből konkrétan beleverte fejébe a jogszabályok minden paragrafusát (néha, bizony, "beindul a nagy pofonofon"). Nemcsak a tapasztalt medve, hanem az emberek ketrecéből szabadult Bagira és a farkasok vezére, Akela is tisztában van azzal, hogy Mauglinak - a farkatlan farkasnak - ötször annyit kell tudnia ahhoz, hogy olyan lehessen, mint a többiek, hogy ne lássanak benne idegent. Maugli azonban egy cseppet sem érzi magát kívülállónak, játszi könnyedséggel veszi az akadályokat (persze, néha barátai segítségére szorul).
Az évek során a dzsungel otthonává válik, és képességeivel lassan az állatok fölé kerekedik, mindnyájan elismerik a dzsungel urának
Vannak azonban ellenségei is, akik állandó veszélyt jelentenek számára. Közülük a leggonoszabb Sir Kán, az alattomos tigris, akit végül legyőz. 
Maugli egy véletlen folytán megismerkedik az emberekkel, köztük egy lánnyal, akinek kedvéért búcsút mond a dzsungel népének, fájó szívvel de, viszatér az emberek közé. 

Maugli történetével Kipling azt tanítja, hogy az élet állandó küzdelem, amelyben a gyengébb áldozatul esik az erősebbnek; a dzsungel kegyetlen törvényéből azonban nem hiányzik a méltányosság és szolidaritás sem. 

Maugli meséje olyan, amit szívünkre ölelhetünk, dédelgethetünk, vagy belefeledkezve száguldhatunk a Dzsungel mélyén. Drukkolhatunk  bizonyos szereplőknek és vadul haragudhatunk másokra.
A lebilincselő mese egyaránt szól születésről és halálról, elfogadásról, elengedésről, befogadásról és kirekesztésről, csapatszellemről és magányról, szerelemről és barátságról, hűségről, hitről és elválásról, a felnőtté válás izgalmas és akadályokkal teli időszakáról és igen, a szülői szeretetről.  

A mű alapvető tételmondata a darab vége felé hangzik el.

"Farkasok közt ember, emberek közt farkas" 

Ez dióhéjban rávilágít Maugli sorsára. Ő azt hivatott megmutatni, milyen, amikor egy tiszta lelkű ember nem találja a helyét a világban, keresi önmagát, identitását. A felnőtté válása közben találkozik sok rossz energiával, árulással. Megtapasztalja az állatok és emberek világának hasonlóságait, a csillogó felszíntől a mélységig, a gyarlóságig. Ez hatványozottan is utal arra, amit a mű mondanivalójában képvisel: hova tartunk ma és ebben az embertelenségben meg lehet-e maradni embernek?