Andersen egyik meséje a viaszgyertyáról és a faggyúgyertyáról szól. 

A kastély konyhájában a hófehér viaszgyertya azzal dicsekedett a sárga, szúrós szagú faggyúgyertyának, hogy ő a mai éjszakán a bálteremben fogja szétsugározni a fényét színezüst gyertyatartókról. Vidám, táncoló emberek alakját fogja megvilágítani sok-sok társával együtt. 

A faggyúgyertya nem reménykedhetett ilyesmiben, őt legföljebb a konyhában fogják meggyújtani, hogy sápadt fényénél az ételeket rakosgassák a tálcákra. 

Betévedt a konyhába a kastély úrnőjének kislánya. Sugárzó arccal ismételgette, hogy milyen nagyszerű is lesz a mai este: életében először vesz részt bálban, a gyönyörű piros szalagos ruháját fogja viselni, s mindenkinek tetszeni fog. A kislány rendkívül boldognak tűnt, s a kis faggyúgyertya nagyon örült, hogy ilyet láthat, mielőtt utolsót lobbanna. „Soha nem fogom elfelejteni ezt a kislányt” – gondolta. „Életemben nem láttam ekkora boldogságot.” 

Néhány perc múlva a faggyúgyertya egy füles kosárba került, egy nagy rakás krumpli tetejére. „Vidd el ezt a gyertyát is annak a szegény asszonynak a krumplival együtt!” – hallotta a szakácsnő hangját. „Sokáig szokott dolgozni, szüksége lesz rá!” 

Kis idő, és a faggyúgyertya egy szegény viskó egyetlen szobájában találta magát. Még csak egy ócska réz tartó sem jutott neki, egyszerűen egy szögre szúrták. Azonban nagy meglepetésére itt is látott egy kislányt, akinek az arca még nagyobb boldogságot tükrözött, mint az előbbi úri kislányé. „Ma este nem fogunk éhesen lefeküdni! Forró sült krumplit eszünk, s szépeket fogunk álmodni!” – áradozott a kislány a testvérkéinek. Amikor pedig vacsorához ültek, a kislány még ragyogóbb arccal, szemében örömkönnyekkel köszönte meg Istennek, hogy ma este nem kell éhezniük, és ilyen lakomában lehet részük, mint a sült krumpli. A faggyúgyertya nem bánta már, hogy ebbe a szegényes viskóba került. Örömmel lobogtatta kicsi lángját, mert soha sehol nem látott korábban ekkora boldogságot.

Advent 3. vasárnapja az öröm vasárnapja. 

Vajon amikor annyiszor hiányoljuk az életünkből az igazi, tartós örömöt, akkor mivel magyarázzuk ezt a hiányt? Valóban nem lenne okunk az örömre? Vagy inkább nem vesszük észre az alkalmakat, a lehetőségeket, amelyek örömet okozhatnának? 

Bizony érdemes átgondolnunk az igényeinket! Nem arról van-e szó, hogy a piaci társadalom által mesterségesen feltámasztott, hamis igények túlzottan ránk telepszenek, s eltakarják a szemünk elől a való élet apróbb-nagyobb örömeit? 

A mai evangéliumban Keresztelő János ezt mondja hallgatóinak: „Ne követeljetek többet, mint amennyi meg van szabva! … Elégedjetek meg …!” Aki kevesebbel megelégszik, többször örül. 

Aki nem enged a fogyasztói mentalitás gőzhengerének, nem akar görcsösen mindig valami újat, valami nagyobbat, valami mást az eddigiekhez képest – az észre fogja venni, hogy ami igazán fontos, ami igazán boldoggá tehetné, az elérhető közelségben van, csak neki figyelnie kellene rá, élnie kellene vele! 

Mekkora kísértés – hamis álom! – az örömöt anyagi dolgok halmozásától és élvezetétől várni. Az ember nem úgy lett megteremtve, hogy ilyesmi tartósan örömmel töltse el. Az igazi örömöt a 2 személyes szeretetben találja meg, amelyre Isten meghívta és képessé tette. Erre pedig azok is képesek, akiknek kevesebbjük van, akikkel kevésbé érdekes és fordulatos dolgok történnek, akik nem futnak be akkora karriert – vagyis a szegények, az egyszerűek, alázatosak. Sőt, sokszor ők még több örömet élnek meg, mint a látszólag gazdagok, hatalmasok. Könnyebben megosztják ugyanis másokkal azt, amijük van, jobban odafigyelnek a lelki, személyes értékekre, mint azok, akik úgy gondolják, hogy „mindennek ára van, minden megvehető pénzen”. 

Jézus, amikor eljött a világra, nem a gazdagság, a csillogás, a siker útját választotta. Az egyszerűekkel, szegényekkel, kicsinyekkel azonosult. Felujjongott a Szentlélekben, amikor megköszönte az Atyának, hogy „elrejtette az Isten Országának titkát a bölcsek és okosak elől, és feltárta a kicsinyeknek, egyszerűeknek.” Jézus azt az örömet hozta el nekünk, ami nem anyagi javak függvénye: a szeretet örömét, amely ugyan úgy – ha nem fényesebben – ragyog a viaszgyertyák és a faggyúgyertyák fényénél is

_____________________
forrás: halasplebania.hu