"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan." / (Antoine de Saint-Exupery)

ij_justin's blog

Valójában mikor is született Jézus?

2017. december 27. - ij_justin

A történészek túlnyomó többsége úgy gondolja, hogy Jézus Krisztus valóban létező személy volt, arról viszont már megoszlanak a vélemények, hogy pontosan mikor is születhetett. Egy biztos, a karácsonyi dátumot utólag jelölték ki a korai egyházvezetők. 

A karácsonyt világszerte december 25–26-án ünnepli a keresztény világ, de a történészek szerint Jézus a valóságban nem ekkor jött világra. A karácsony ünneplésének legkorábbi ismert forrása egy római évkönyv, eszerint 336-ban tartották meg.

A keresztény kultúrkör legelső igazán fontos ünnepe a húsvét volt, a vallás térnyerésével azonban az egyházvezetők felismerték, hogy komoly vetélytársat jelentenek a pogány ünnepek. A kutatók többsége úgy véli, a római katolikus egyház választása azért esett december végére, mert ez közel állt a téli napfordulóhoz, illetve a rómaiak körében népszerű, a Szaturnusz isten tiszteletére jellemzően december 17.–25. között megrendezett szaturnáliához.

A döntéssel az egyház képes volt beépíteni a pogány vallások ünnepi hagyományaiba a karácsonyt.

Az ünnep létrehozására I. Constantinus császár (306–337) keresztényekkel megengedő politikája adott alkalmat. Az egyházvezetők többek közt azzal érveltek, hogy ha a világ állítólag tavasszal jött létre, úgy Jézus is ekkor foganhatott, tehát a téli születés racionális.

Jézus születésének napját utólag szinte lehetetlen megállapítani, még a születési évről is komoly szakmai vita folyik. Egyes kutatók I. Heródes zsidó király bibliai történetét veszik alapul. A leírás alapján a júdeai uralkodó nem sokkal halála előtt (amely mai tudásunk szerint időszámításunk, azaz Krisztus előtt 4-ben következett be), elrendelte, hogy minden kétévesnél fiatalabb, Betlehem közelében élő fiúgyermeket öljenek meg. Ebből kiindulva Jézus születését időszámításunk előtt 6–4-re lehet datálni. A történészek véleménye azonban megoszlik arról, hogy Heródes mikor is halt meg, sőt sokan a gyermekmészárlást sem tekintik ténynek.

A betlehemi csillag

Más kutatók nem az uralkodás idejéből, hanem a híres betlehemi csillagból próbálják kikövetkeztetni a születés idejét. A feltételezett objektum állítólag Jézus születése körül jelent meg, a szakértők pedig a rendelkezésre álló adatok alapján igyekeznek ismert csillagászati jelenséget kötni hozzá. Colin Humphreys csillagász például 1991-es tanulmányában arra jutott, hogy a betlehemi csillag egy lassan mozgó üstökös lehetett, melyet a kínai tudósok időszámításunk előtt 5-ben figyeltek meg. istock-511846119-1-800x531.jpg

Ami a születés hónapját illeti, Dave Reneke csillagász 2008-ban vetette fel, hogy Jézus valójában nyáron jöhetett világra. A kutató úgy gondolja, hogy a betlehemi csillag a Vénusz és a Jupiter együtt állásával járó fényjelenség volt, a számítógépes modellek szerint pedig ilyen esemény a korszakban időszámításunk előtt 2. június 27-én következett be.

Más szakértők a Szaturnusz és a Mars együtt állására gyanakodnak, ez viszont már időszámításunk előtt 7 októberére utal. Ráadásul a tél ellen szól a Biblia szövege is: eszerint Jézus születésekor a pásztorok a mezőkön őrizték nyájaikat, feltételezhető, amihez tavasszal vagy nyáron adottak a körülmények.

forrás: 24.hu

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása