Biztosan észrevetted már te is, hogy az önzetlen, szívből jövő, érdek nélküli segítségnyújtás boldogsággal áraszt el. Azonban egy idő után rá fogsz jönni, hogy bármennyire is szeretnéd, nem tudsz mindenkiért mindent megtenni. Az életben mindenkinek megvan a saját útja, amelyen egyedül kell haladnia a kijelölt cél felé.

Segíthetsz, de nem végezheted el helyette a feladatokat, a legfontosabb helyzetekben úgyis mindig egyedül marad mindenki a saját döntéseivel. Nem veheted le senki válláról a terhet!

Igen, az élet nem könnyű, nagyon sok problémát kell megoldanunk, de minden legyőzött nehézség után sokkal erősebbek és bölcsebbek leszünk. Ha nem adod meg magadnak a lehetőséget arra, hogy legyőzd a nehézségeket, hanem inkább elmenekülsz a problémák elől, akkor soha nem fogsz igazából felnőni. Sokszor nehéz karba tett kézzel nézni ha egy hozzád közelálló ember szenved, de hidd el, hogy nem a te feladatod mások problémáját megoldani.

Eltávolodsz önmagadtól!

Minél inkább mások problémáival foglalkozol, annál jobban eltávolodsz a saját életed igazi értelmétől. Az is megtörténhet, ha nem akarsz szembesülni a saját problémáiddal, elkezdesz mások életével foglalkozni. Azonban a problémák elől nem menekülhetsz egész életedben, a megoldásra váró feladatok úgyis megtalálnak bármilyen élethelyzetben vagy.

Addig nem tudod mások problémáját megoldani, amíg a saját életedet nem hoztad rendbe. Hogyan adhatsz szeretetet valakinek, ha nem tanulod meg szeretni önmagad előbb? Ahhoz, hogy nagylelkű lehess valaki mással, előbb saját magadhoz kell nagylelkű legyél.

A repülőn, probléma esetén előbb felteszed az oxigénmaszkot, majd csak azután próbálsz meg másokon segíteni. Ne feledd, senkinek sem segíthetsz ebben a világban, míg meg nem oldod a saját problémáidat. Nagyon fontos megérteni és felismerni, hogy a folyamatos adáshoz rendkívüli erő szükséges.

Nem élheted egy másik ember életét, helyette nem hozhatsz döntéseket, a maximum, amit csinálhatsz az az, hogy meghallgatod, és ha kéri, esetleg, de tényleg csak, ha kéri, elmondod a véleményed. Még, ha elviselhetetlenül fájdalmas is, ha valaki szenved, “engedd meg neki”, ezek az ő döntései, az ő útja. 

Mindannyian a saját hibáinkból tanulunk, minden tapasztalat erősebbé tesz.

Éld a saját életed, és ne akard valaki más életét élni!

A harag az egyik legártalmasabb méreg, amit saját magad ellen táplálhatsz!
Szabadulj meg minden dühtől, indulattól és negatív energiától, ha nem akarsz saját magadnak ártani!

Egy lány, amikor hazament, indulatosan így szólt az apjához:

– Utálom a szomszédunkat, nagyon idegesít, de ha megölöm, bezárnak. Segítesz valahogy megszabadulni tőle?
– Igen, drágám, de csak egy feltétellel: előbb békélj meg, légy kedves, szeretetteljes, figyelmes. És utána, tessék itt van ez a méreg, minden nap egy kis kanállal keverj a poharába, egészen addig, amíg hatni fog.

Egy hónappal később a lány ismét visszament az apjához.

– Már nem akarom megölni őt apa, szeretem, és egyáltalán nem idegesít. Mit tegyek, hogyan fordíthatnám vissza a méreg hatását?
– Ne aggódj drágám, a méreg, amit adtam neked, csupán rizsliszt, semmilyen káros hatása nincs. Az igazi méreg viszont az, ami benned volt.

Azt mondják, hogy aki nem szeret, az nem tud megbocsátani. A szeretet a felelős az összes többi érzelemért, amit embertársaink iránt táplálunk. Az igazi megbocsátás csak akkor lehetséges, ha őszinték a szándékaink. Csak akkor tudunk igazán boldogan élni, ha képesek vagyunk a megbocsátásra, ehhez azonban nem kis erőfeszítés szükséges.

Nézzük, mit kell tennünk ahhoz, hogy szabadon élhessünk:
Próbáljuk megérteni, mi okoz fájdalmat!
Ha nem próbáljuk megérteni, hogy valójában miért is vagyunk dühösek, akkor a problémánk nem oldódik meg. Életünk során újra és újra szembesülni fogunk ugyanazzal a problémával csak más élethelyzetben. Értsük meg, hogy mi az, amiért, vagy amire tulajdonképp haragszunk, és a haragunk egyből enyhülni fog.

Bocsássunk meg!

Miután a megbocsátás útját választottuk, ajánlott sokkal kevesebb időt találkozni az illető személlyel, mert különben a helyzet könnyen megismétlődhet.

Fogadjuk el a szenvedést és a haragot!

A legfontosabb lépés, hogy megértsük és elfogadjuk az érzéseinket, még akkor is, ha negatívok. A fájdalom enyhítésének egyetlen módja önmagunk és érzéseink elfogadása.

“Bocsánat” – érezzük át!

Gyakran nem elegendő az, ha azt mondjuk, “bocsánat”, próbáljuk meg valójában át is érezni, amit mondtunk. Ha nem tűnik el a negatív érzés, újra meg kell próbálni megbocsátani. Annyiszor ismételjük meg, amíg meg nem szűnik a bennünk uralkodó düh, és harag.

_______________________________________________

"Én pedig azt mondom nektek: Már azt is állítsák a törvényszék elé, aki haragot tart embertársával."
(Mt 5, 22)

___________________________________________

"Két-három hernyót el kell tűrnöm, ha meg akarom ismerni a pillangókat."
(Antoine de Saint-Exupery: A kis herceg)

______________________
forrás: filantropikum.com 

Valószínűleg sokszor voltunk már olyan helyzetben, amikor egyszerűen ragyogtunk a boldogságtól olyannyira, hogy ezt az érzést meg akartuk osztani az egész világgal, és erre válaszul csak rosszalló pillantásokat és elutasítást kaptunk cserében.

De miért is zavarja a belső fény a sötétségben élő embereket?

Valójában ez általában így van. Az életben vannak olyan emberek, akik szó szerint tele vannak világossággal és megvilágítanak mindent, ami körülöttük van, és vannak mások, akik „sötétben élnek”, mérgező énjükkel próbálva negatív hatást gyakorolni rájuk.

A legérdekesebb dolog pedig az, hogy ezek a mérgező személyek pontosan akkor jelennek meg, amikor annyira boldogok vagyunk, hogy legszívesebben „az egész világot átölelnénk”, megosztva ez által örömünket.

“Az irigység ezerszer rosszabb, mint az éhezés, mert ez esetben valójában szellemi éhségről beszélünk!” – mondta Miguel de Unamuno, spanyol filozófus.

Valójában az igaz barátok azok, akik nem csak a nehéz helyzetekben támogatnak bennünket, hanem osztoznak a mi örömünkben és a boldogságunkban is. A fény és a sötétség az emberi természet része. Lélekben van, aki tele van világossággal, mások sötétséggel, azaz az irigységgel és a haraggal.

A probléma az, hogy bizonyos helyzetekben kommunikálnunk kell a „sötétség képviselőivel”, és el kell mondanunk nekik, hogy ők azok, akik megmérgezik a mi „ragyogásunkat”. Az igazság az, hogy néhány embernek szüksége van arra, hogy elvegye tőlünk a világosságot, hogy jobban érezhesse magát, mivel a lelkében a gonosz él és ereikben az irigység folyik.

De ha valaki nem képes együtt örülni velünk, akkor mit tehetünk?

Amikor szívünk tele van örömmel, szaladunk megosztani azokkal, akiket jól ismerünk. Mindenki a saját maga módján teszi ezt. Valaki ír egy bejegyzést a közösségi hálóra, valaki felhív és elmondja a legfrissebb híreket, mások verset írnak… Sokféle módja létezik, de a lényeg ugyanaz – meg akarjuk osztani az örömünket valakivel.

De olykor a világosságunk a reménytelen sötétséggel találja szemben magát. Az irigység és a gonoszság sötétségével. És ilyenkor van, hogy a fény elhalványul… Mintha valaki repülés közben vágná le a szárnyainkat. Az érzelmek elhalványulnak, és az öröm valahová eltűnik… Ha ezt éljük át egy baráttal vagy a szeretett személlyel, ideje gondolkodni azon, hogy miért is vagyunk még együtt vele.

A boldogság valóban fertőző, de csak azok számára, akik belülről is képesek ragyogni.

A „sötétség embereinek” a más öröme, kellemetlenséget és agresszióra való hajlamot okoz. És ebben nincs semmi felénk irányuló indulat! Egyszerűen ezek az ők egészségtelen reakcióik kizárólag saját komplexusaikból erednek.
A mi fényünknek pedig ragyognia kell, és örömmel kell betöltenie ezt a világot. És a sötétben élő embereknek nem szabadna ebben megakadályozniuk.

Ennek érdekében inkább távolodjunk el tőlük, és továbbra is élvezzük az életet!

________________________
forrás: filantropikum.com