"Amikor az erdőn jársz, és rábukkansz valahol egy forrásra, ülj le melléje csöndesen és figyelj. Nagyon csöndes légy, és akkor hallani fogod a zöld ruhás tündérke hangját a surranó vízből. Ha pedig jó füled van, és érted az erdő nyelvét, akkor meghallhatod azokat a csodaszép meséket, amiket a forrás, a csermely, a patak tündére elmond ilyenkor a fáknak."
Erdők könyve (részlet)

“Elég, ha ebéd után tíz percre ledőlsz pihenni. Elég, ha munkahelyedre lassan és kényelmesen haladsz és néha megállasz, hogy egy fát, egy virágot, vagy egy madarat megnézz. Elég, ha fél órával üldögélsz tovább a padon, mint amennyit előre szántál magadnak. Mert szépen süt a nap és a szellőnek kellemes, meleg virágszaga van. Elég, ha minden hetedik napon nem dolgozol semmit, csak örvendesz annak, hogy élsz és hogy szép a világ, amiben élsz.”

"Isten megteremtette az embert, saját képmására alkotta, férfinak és nőnek teremtette." (Teremtés könyve, 1, 27)
„A férfi elhagyja apját és anyját, ragaszkodik feleségéhez és lesznek egy testté.” (1Móz 2,24-25)
Az ember: férfi és nő.
Egyedül a nő egészítheti ki a férfit, és egyedül a férfi egészítheti ki a nőt Isten teremtési rendje szerint.

- Elhagyja apját és anyját: Új életet kezd, amelyben összeforr a feleségével (szó szerint: hozzátapad – ezt jelenti a „ragaszkodik”) és a korábban két élet most már egy. Azaz a házastárssal való kapcsolat minden más kapcsolatnál szorosabb. Ezért kell elhagyni – elengedni – a szülőket (és testvért, és barátot, stb.), hogy a házaspár szövetsége a legerősebb legyen az emberi kapcsolatok között. Mert ők már többé nem kettő, hanem egy. (Ezt szokták egyes polgári esküvői szertartáson azzal kifejezni, hogy az ifjú pár két külön gyertyával egyszerre meggyújt egy középen álló nagyobbat, majd a két gyertyát elfújja, s csak egy ég már középen: A két láng, a két élet végérvényesen eggyé lesz…)
- Sok házassági válságot okozott már, amikor egyik vagy másik házastárs nem tudta elengedni a szüleit vagy a testvéreit, s még mindig a szülő, testvér, nagyszülő döntött az életükről, nem pedig a házaspár közösen…
Elhagyja apját, anyját… Természetesen nem az eldobást jelenti ez, hiszen a Szentírás igen hangsúlyosan beszél a szülő iránti tiszteletről és kötelezettségről, amit nem szüntet meg a házasság. Csak immár nem egy gyermek, hanem egy házaspár gyakorolja a szülő iránti tiszteletet és kötelességet.
Ugyanakkor a szülőknek is tudomásul kell venni, hogy a fiuk, vagy lányuk immár nem hozzájuk tartozik első renden, hanem a házastársához.

elengedés - ragaszkodás

Elhagyni - elengedni - a szüleinket – a házastársi egység józan előfeltétele
Örülnél, ha a férjed/feleséged folyton így sóhajtozna:
„Már egy hete csak a mamára gondolok mindig, meg-megállva...”? (József Attila)
Jól nézd meg, kihez mész hozzá.
Már házasságkötés előtt mindkét félnek döntésképessé és önálló életvezetésre képessé kell válnia.
Miért kell elszakadni a szülőktől?
Mert evezni csak úgy lehet, ha eloldjuk a csónakot a parttól.
„Aki az eke szarvára teszi a kezét, és hátratekint, nem alkalmas az Isten országára.” (Lk 9,62)
Aki a párja kezét fogva a szüleire pislog, nem alkalmas a házasságra.

Bár könnyebb az elszakadás, ha nem lakunk együtt a szülőkkel, nem földrajzi, hanem lelki értelemben kell elhagynunk - elengednünk - őket, Fontos, hogy ne függjünk tőlük se érzelmileg, se anyagilag. Elfogadhatjuk a segítségüket is (ezzel önértékelésüket is erősíthetjük), de ne engedjük magunkat érzelmileg zsarolni, anyagilag lekötelezetté tenni, a házastársunkkal szembeállítani.
Szüleinket természetesen tisztelnünk és szeretnünk kell. A szeretet parancsolata a  házasságkötés után is érvényes, sőt kiterjed a párunk szüleire is.
A szülők elhagyásának lényege: a házasságkötés percétől kezdve számomra a párom a legfontosabb ember a világon.
Eddig: a szüleim felelősek voltak értem, náluk védelmet találtam.
Mostantól: szüleim felelőssége megszűnt, de én vagyok felelős a páromért és a gyerekeimért, és védelmet kell adnom nekik.
Szüleidet meg kell értened. Esküvőkön az „örömapa” és az „örömanya” könnyei nem csak örömkönnyek. Neked ugyanez akkor lesz könnyebb, ha a gyerekeidet kezdettől fogva nem tekinted a magad tulajdonának, hanem Isten kincsének (tálentumnak), amelyet egy időre rád bízott, hogy az Ő számára gazdálkodj vele. – Szüleiddel légy megértő, kíméletes, de határozott.

Ragaszkodni egymáshoz
Ez a gondolat ma a közgondolkodástól idegen, mintha ki lehetne cserélni a házastársat is, mint a kinőtt vagy megunt ruhát.
A szüleimtől kapott ékszerhez ragaszkodom, nem azért, mert szép, hanem mert ők adták, akiket szeretek. A páromhoz is azért ragaszkodom, mert Isten ajándéka ő.
Amihez ragaszkodom, arra vigyázok, ápolom és gondozom. Aki ragaszkodik az autójához, az kíméletesen bánik vele, idejében szervizelteti, tisztán tartja. „Nekem nincs nyugati autóm – mondta egy barátom –, de van egy jó csehszlovák túrabakancsom. Annyira ragaszkodom hozzá, hogy nemcsak gondosan tisztogatom, hanem úgy teszem el, hogy semmi se nyomja, még a fűzőjét is megigazítom.”
A jó bakancshoz akkor is ragaszkodik az ember, amikor éppen sáros. A páromhoz is mindig ragaszkodom, akkor is, amikor nem kellemes. Sőt akkor van igazán szükség a ragaszkodásra.
A ragaszkodás = végleges, nyilvános és törvényes elkötelezettség egymás mellett.
Az „élettársi” közösségből éppen ez hiányzik. Azon a „papíron” múlik? Igen, azon is.
Ha vállaljuk egymást, akkor vállaljuk a nyilvánosság és a törvény előtt is – végleg.
Válságos időszakban a sátán válásra biztat. De gondolj arra, hogy két összeragasztott papírt szét lehet ugyan választani, de legalább az egyik megsérül közben.
Ha házasságodat az unalom fenyegeti, légy kreatív a kapcsolatban, ebben nyilvánuljon meg ragaszkodásod. Minden konfliktushelyzetben légy képes energiabefektetésre a megoldás érdekében!
A házasságra érvényes a szőlőtő és a szőlővessző példázata is: a vesszőt szorosan és tartósan oda kell kötni a tőhöz, hogy megeredjen, így válhat a házasság élő szervezetté. Ha ez megvalósul az életedben, megtapasztalod: nem az eleje a legjobb.