Virágvasárnap a húsvét előtti vasárnap neve, a nagyhét kezdete a keresztény ünnepkörben.
A húsvét előtti 7. nap, míg a farsangi ünnepkör vége után a 40. nap.
Ezen a napon vonult be Jézus Jeruzsálembe kereszthalála előtti vasárnapon.

Az ókorban szokás volt a Közel-Kelet országaiban, hogy az arra méltó személyek útját valamilyen módon befedjék. Az emberek mind a négy evangélium szerint megadták Jézus Krisztusnak ezt a tiszteletet. Máté, Márk és Lukács szerint a felsőruháikat az útra terítették és gallyakat vágtak a fákról, János az egyedüli, aki pálmaágakról számol be.
A nyugati keresztény egyházak liturgiájában e kiemelten fontos vasárnap legkorábban március 15., legkésőbb április 18. dátumra eshet a Gergely-naptár szerint.
A katolikusoknál a nagyböjt utolsó, legfontosabb hetének kezdete: a napján a templomban barkaszentelést (a magyar néphagyomány szerint rontás, betegség, vihar, jégeső ellen), barkás bevonulást vagy körmenetet szoktak tartani.
A keresztény kultúra országaiban ez kiemelten fontos ünnep, melynek hagyományára gazdag népszokáskincs épült.

A pálma a győzelem és a diadal jelképe. Ezért az ünnep neve több  nyelven pálmavasárnap (latinul: Dominica palmarum, németül: Palmsonntag, olaszul: Domenica delle Palme stb.).
Mivel az európai országok többségében nincsenek pálmák, az ünnepléskor a pálmaágakat itt gyakran tiszafa,  fűzfa vagy más fák ágaival helyettesítették. Az ünnepet például angol nyelvterületen ezért a Palm Sunday-on kívül Yew Sunday („tiszafavasárnap”) vagy egyszerűen Branch Sunday („ágvasárnap”) neveken is ismerik.
Virágvasárnapnak a magyarokon kívül többek között az örmények, csehek, szlovákok, szlovének, és igen hasonló módon a horvátok (Cvjetnica), szerbek (Цвети), valamint a makedónok (Цветници) nevezik.

A virágvasárnap megünneplésének szokásai a bibliai elemek mellett a jeruzsálemi egyház liturgiájából erednek.
Jézus bevonulásának útvonala a Biblia szerint Betániából az Olajfák hegyén és a Kedron patak völgyében vezető országúton át, majd az Aranykapun keresztül vezetett, célja pedig a jeruzsálemi templom volt.
Szintén a Bibliában olvasható, hogy szamárháton érkezett, és a nép ünnepléssel fogadta. Mind a négy evangélium említi, hogy a „Hozsanna Dávid fiának” felkiáltással fogadták, ami a 118. zsoltár fényében egyértelműen teszi, hogy a „messiás királyt”, a római uralom alól való felszabadítót várták benne. A szamárháton való érkezés, valamint a templom mint cél ugyanakkor egy szolgáló, papi messiásképre utal; a királyi messiásmodellt Jézus távolságtartással kezelte, és nem kívánt azonosulni a politikai felhangokkal.
A jeruzsálemi egyház virágvasárnapi hagyománya jól dokumentáltan a 4. századtól, a szentföldi zarándoklatok megsokasodásával terjedt el. Az a hagyomány, hogy a virágvasárnapi bevonulás szereplői a gyermekek, valószínűleg szintén a jeruzsálemi egyház liturgiájából ered. Felnőttek keresztelésére évente kétszer – vízkeresztkor és húsvétkor – került sor, így a virágvasárnapi ünnepen az ujjongó népet a keresztelésre várók jelképezték, őket pedig a görög egyházi nyelv „gyermekeknek” nevezte. A körmenet szokása is innen terjedt el, és vált nyugaton is általánossá a 6. századtól. 

A magyar népszokáskincsben a virágvasárnaphoz kapcsolódott többek közt a barkaszentelés, a „Bújj, bújj, zöld ág” kezdetű játék vagy a palóc kiszehajtás.

 forrás: wikipedia

Mit tettél, ember.

Az elég sem volt elég. Még több kellett, még nagyobb, még gyorsabb, még magasabb, még drágább, még szebb, még hamisabb, még több, még több, még több…

A repülőid eltakarták az egemet, a hajóid eltakarták a tengeremet, vonataid a földemet, felhőkarcolóid a hegyeimet, felhalmozott árucikkeid a tükörképedet, fesztiváljaid zajától nem hallottad a madarakat, nem hallottál engem…nem hallottad magadat.

Ember…mit tettél.

Rohantál, hogy még több országot láss. Nem volt elég egy utazás, nem volt elég száz utazás, hajszoltad a menekülést, a helykeresést, és észre sem vetted az otthont…magadban. Nem volt jó az erkély, az udvar, az erdő, a közeli domb, nem érdekelt a patakpart a házad mellett, mentél, csak mentél, mert azt hitted, menned kellett.

Ember…nem értetted.

Nem értetted, hogy miért lángol a tüdőm, hogy miért olvad a jegem, hogy miért nyelnek el városokat a rengéseim. Nem értetted, miért torpansz meg miért, miért nem jön az újabb siker, miért egyre küzdelmesebb akár csak egy lépést is tenni meg. Nem értetted, mit jelent megállni, mit jelent hátrálni, mit jelent hálát adni. Nem értetted, hogy segítséget, hogy szünetet, hogy figyelmet kérek. Nem értetted, mit jelent rajtam élned.

Ember…vedd észre!

Vedd észre végre a lényeget! Állítsd le kicsit végre az életed! Hagyd az autót, a repülőt, hagyd a bulit, a melletted ülőt, vedd észre a hangodat, a fiadat, a lányodat, vedd észre a napsütést, a szelet, a friss levegőt, az erdőt, fejed fölött a tetőt, vedd észre, hogy jól is használhatod az erőd! Vedd észre a néptelen utcákat, az üres tereket, a máskor mindig oly zsúfolt épületeket. Lásd a világodat, amit építettél! A tiéd! Csak egy kicsit túlsiettél. Halld meg a tenger imáját, a madarak lármáját, a tapsot az erkélyen, az Istent a szívedben. Lásd végre a nagyobb képet, vedd észre, hogy ahogy volt, az…az nem élet. Vedd észre, hogy most a te tüdőd lángol, hogy most te vagy a jegesmedve mindentől távol, vedd észre, hogy te vagy most beteg, mert nekem gyógyulnom kell, hogy tovább vihesselek.

forrás: Kőváry Anett

Ha ennek az imának követjük az útmutatását, sokkal erősebben érezhetjük Isten jelenlétét a hétköznapokban is.

Uram, nem csodákért és látomásokért fohászkodom, csak erőt kérek a hétköznapokhoz.
Taníts meg a kis lépések művészetére!
Tégy leleményessé és ötletessé, hogy a napok sokféleségében és forgatagában idejében rögzítsem a számomra fontos felismeréseket és tapasztalatokat!
Segíts engem a helyes időbeosztásban!

Ajándékozz biztos érzéket a dolgok fontossági sorrendjében, elsőrangú vagy csak másodrangú fontosságának megítéléséhez!
Erőt kérek a fegyelmezettséghez és mértéktartáshoz, hogy ne csak átfussak az életen, de értelmesen osszam be napjaimat, észleljem a váratlan örömöket és magaslatokat!

Őrizz meg attól a naiv hittől, hogy az életben mindennek simán kell mennie!
Ajándékozz meg azzal a józan felismeréssel, hogy a nehézségek, kudarcok, sikertelenségek, visszaesések az élet magától adódó ráadásai, amelyek révén növekedünk és érlelődünk!

Küldd el hozzám a kellő pillanatban azt, akinek van elegendő bátorsága és szeretete az igazság kimondásához!
Az igazságot az ember nem magának mondja meg, azt mások mondják meg nekünk.

Tudom, hogy sok probléma éppen úgy oldódik meg, hogy nem teszünk semmit.
Kérlek, segíts, hogy tudjak várni!
Te tudod, hogy milyen nagy szükségünk van a bátorságra.

Add, hogy az élet legszebb, legnehezebb, legkockázatosabb és legtörékenyebb ajándékára méltók lehessünk!

Ajándékozz elegendő fantáziát ahhoz, hogy a kellő pillanatban és a megfelelő helyen – szavakkal vagy szavak nélkül – egy kis jóságot közvetíthessek!

Őrizz meg az élet elszalasztásának félelmétől!
Ne azt add nekem, amit kívánok, hanem azt, amire szükségem van!
Taníts meg a kis lépések művészetére!

 forrás: Keresztény Élet

"Egy uralkodó csoport csak négyféle módon bukhat meg.

1 - Vagy legyőzik kívülről,
2 - vagy annyira ki nem elégítően kormányoz, hogy a tömegek fellázadnak ellene,
3 - vagy megengedi, hogy erős és elégedetlen középső csoport jöjjön létre,
4 - vagy pedig elveszti önbizalmát és a kormányzásra való hajlamát.

Ezek az okok nem külön-külön hatnak, rendszerint mind a négy jelen van bizonyos mértékig. Az az uralkodó osztály tud állandóan hatalmon maradni, amelyik mind a négy ellen védekezni képes. Végső fokon a döntő tényező magának az uralkodó osztálynak a szellemi attitűdje."
(George Orwell)