A vélemény halála – avagy miért óvakodj a megmondóktól

Vannak kemény élethelyzetek. Olyan helyzetek, amikor válaszút elé kerülsz. Olyan helyzetek, amelyek befolyásolják, vagy akár meg is határozzák az egész további életedet. Olyan helyzetek, amelyekben rád nehezedik a döntés súlya, és fogalmad sincs, hogy ez alól felszabadulsz-e valaha, vagy döntésed következményeinek terhét cipeled tovább magaddal. Elég stresszes állapot ez.

Általában ilyenkor azért mindig vannak olyan emberek a környezetedben, akikre számíthatsz. Vagy úgy gondolod, hogy számíthatsz rájuk. Vagy csak számítani akarsz rájuk, és próbálod meggyőzni magadat, hogy tudsz is. Mert van az az állapot, amikor már az sem igazán érdekel, hogy kitől kérsz segítséget, csak kapjál valamit. Valamit, ami megkönnyíti a döntésedet. Ami válaszként szolgál életed fontos kérdéseire.

Amikor felnőttkorod hajnalán talán életedben először szembesültél a „hogyan tovább” dilemmájával, biztosan sok véleményt hallottál arról, hogy miért legyél mérnök, jogász, bolti eladó, közgazdász, orvos vagy strucc bébiszitter. És azóta is sok hasznos vagy haszontalan tanácsot kaptál olyan kérdésekben, amelyeknél elakadtál az utad során. Párkapcsolati problémák, munkahelyi dilemmák, baráti vagy családon belüli konfliktusok, egészségügyi gondok és életvitellel kapcsolatos kérdések sorába futhattál már bele eddigi életed során, és egy valami jó eséllyel közös volt bennük: amikor Te elakadtál, valaki más magabiztosan megmondta neked a tutit.

Valaki mindig tisztábban látja a helyzetedet, mit Te magad. Legalábbis így érzed. Meg ő is. Valaki mindig készen áll, hogy adjon egy határozott lökést, amikor megtorpansz és tanácstalanul nézelődsz magad körül. Valaki mindig tudja, mire van szükséged, még ha Te éppen nem is tudod. Valaki mindig megmondja, mi a helyes. Én pedig azt mondom, legyél nagyon óvatos az ilyen valakivel.

Aki mondja, az nem tudja

Van egy érdekes tulajdonsága az embereknek. Nem mondanám egyértelműen rossznak (egyértelműen jónak pedig pláne nem), ezért nevezem érdekesnek. Szeretjük fontosnak érezni magunkat. Szeretjük azt gondolni, hogy a világ működése a mi irányelveink mentén kell, hogy történjen. Szeretjük saját erkölcsi és intellektuális képességeinket másokénál fejlettebbnek hinni. És ez nemcsak a feltűnési viszketegségben szenvedő, vagy anyagi javakat remélő önjelölt népvezetők, celebek és instant bölcsek egyik fő jellemvonása, hanem a hétköznapi ember hétköznapi helyzetekre adott reakcióiban is igen gyakran megmutatkozik.

Ha párkapcsolati válságba kerülsz, egy barátod vagy családtagod egyből tudja, mit kellene tenned. Ha megtorpansz életed egy fontos területén, a környezeted máris mutatja neked a számodra általuk kijelölt utat. Ha boldogtalan vagy, mindig vannak, akik pontosan tudják, hogyan lehetnél végre boldog. Te pedig átveszed a készen kapott megoldáscsomagot.

Ezzel csak egyetlen gond van: az, hogy átvertek. Többségük nem szándékosan tette, csak az ego vezérelte. Elhitték magukról, hogy okosabbak nálad. Elhitték, hogy a saját tapasztalataik feljogosítják őket arra, hogy a Te életed kérdéseire biztos választ adjanak. Elhitték, hogy a sajátjukon kívül bárki más életéről tiszta képpel rendelkeznek.

Többnyire azonban ezek az emberek még a saját életükkel sincsenek egyensúlyban, mégis a Tiédet próbálják helyrebillenteni. Gondolkozz el most egy picit. Kaptál Te már tanácsot olyan embertől, aki mindig boldog? Olyantól, akinek semmi gond nincs az életében. Olyantól, aki minden döntési helyzetében hibátlanul teljesített. Olyantól, aki a saját életében mindenre azonnal a helyes választ adja. Ilyen emberek osztogattak neked eddig tanácsokat? Nem? Vajon miért nem? És vajon miért hitted, hogy ha a saját életükkel kapcsolatban sem mindig kompetensek, akkor a Tiéddel kapcsolatban biztosan azok lehetnek?

Miért kell ez neked?

Több oka is van annak, hogy másokat hitelesebbnek gondolsz a saját életeddel kapcsolatban, mint önmagadat. Az első és legkézenfekvőbb ok az önbizalom hiánya. Nem csak a gyenge jellemű emberekre igaz ez – egyáltalán nem. Egy erős ember is összezavarodhat olyan élethelyzetben, amiben még nem volt része, vagy ami intenzívebb, veszélyesebb vagy félelmetesebb az eddigieknél. Ilyenkor teljesen természetes, hogy valaki máshoz, egy kívülállóhoz, egy higgadt fejű vagy legalább nálad kevésbé zavaros elméjű emberhez fordulsz segítségért.

A második ok az, hogy társas lényként az emberek többségéhez hasonlóan valószínűleg neked is jó érzés megosztani a problémáidat, vagy legalább csak annyit tudni, hogy nem vagy egyedül. Még ha a rád eső feladat terheiből nem is tud átvenni semmit sem a másik, akkor is könnyebbé válik a küzdelem azáltal, hogy valakivel közösen indulsz csatába. Valaki mondhat egy-egy bátorító szót, valaki lökhet rajtad egy picit, vagy legalább ránézhetsz valakire, akinek a hitéből és az erejéből meríthetsz. Ilyenkor mint egy falat kenyér az éhezőnek, úgy kell bármilyen segítség, amit kapsz. Bárkitől.

A harmadik ok az, hogy a legtöbb ember szeret kibújni a felelősségvállalás alól. Sokkal könnyebb a Sorsra, az Istenre, a génekre, a családi környezetre, egy teljesen idegen emberre vagy a Föld mágneses tengelyének eltolódására fogni azt, hogy miért él valaki szánalmas életet, mint felvállalni érte a felelősséget, és tenni a változásért. Várni könnyebb, még ha fájdalmas is. A tétlenség kényelme sokak számára értékesebb, mint az önálló akarat érvényesítése által kapott szabad élet. Nem csoda, hiszen ez utóbbiban minden egyes bukásért csak önmagunkat okolhatjuk. Nem lehet másokra mutogatni. Nem lehet kifogásokkal takarózni. Állni kell a kritikusok „ugye megmondtam” típusú bölcseleteit. Nem lehet a gödörből integetni, hanem el kell kezdeni kifelé mászni. Ez pedig fájdalmas és nehéz folyamat. Ezért várnak sokan kész megoldást másoktól, hogy ezáltal megspórolják azt, amit valójában nem lehet megspórolni.

A negyedik ok a szociális kondicionálás. Bizonyos embereket társadalmi helyzetüknél, életünkben betöltött szerepüknél vagy életkörülményeiknél fogva autentikusabbnak gondolunk másoknál. Könnyen lehet, hogy valamiben tényleg azok, és még az is lehet, hogy a problémáinkra hitelesebb választ tudnak adni másoknál, ám hajlamosak vagyunk minden egyes szavukat készpénznek tekinteni. Még akkor is, ha semmi közük ahhoz az élethelyzethez, amiben éppen vagyunk, és nem is tudnak szinte semmit a múltunkról és a jelenünkről.

Akkor mégis kire hallgass?

Mondhatnám, hogy senkire. Mondhatnám, hogy ne foglalkozz senki mással, csak figyelj a belső hangodra és kövesd az érzéseidet. De sokaknál ez nem működik. Azért nem, mert gyerekkoruk óta folyamatosan elnyomták a belső hangjukat, így már azt sem tudják, hogy van nekik olyan. Bólogatnak, ha valami számukra tetszetőset (vagy legalább elfogadhatót) hallanak, és tiltakoznak, ha a saját kis világképükkel ellentétes nézetbe ütköznek. Reagálnak a külső hatásokra, de nem alkotnak semmit belülről, önmagukból.

Az ilyen embereknek szükségük van segítségre. De még a saját hangjukat jól ismerőknek is fontos lehet időnként, hogy rátaláljanak újra a belső tűzre, amit hosszú évek során, vagy életük egy hirtelen jött tragikus fordulata miatt elveszítettek. Mindannyiunknak szüksége lehet segítségre, és ezzel nincsen semmi baj. Csak az nem mindegy, hogy kitől várunk választ életünk legfontosabb kérdéseire.

Egy valamit fontos tudnod: egy másik ember soha nem adhat teljesen hiteles választ a Te kérdéseidre. Senki. Sem egy idegen, sem egy régi barát, sem egy családtag. Gondolj bele, hogyan is lehetne bárki más hiteles? Tudja, hogy pontosan mi játszódik le benned? Ismeri minden egyes tapasztalatodat? Volt már pontosan olyan helyzetben, mint amiben Te vagy? Átélte pontosan ugyanazt, amit Te? Ugyanolyan volt a gyerekkora? Érezte pontosan ugyanazokat az érzéseket, amiket Te? Ugyanaz a hormonösszetétele, mint neked, és ugyanazok a szinapszisok alakultak ki az agyában, amelyek hatására ugyanúgy éli meg az eseményeket és ugyanúgy reagál az őt érő külső hatásokra, mint Te?

Senki sem adhat hiteles választ a kérdéseidre, csak Te magad. Ezért én azt javaslom, hogy mindig minden tanács mögé tegyél egy kérdőjelet. Ez a mostani tanácsom mögé is. Se tőlem, se senki mástól ne vegyél készpénznek semmit sem. Tekintsd lehetőségnek. Tekintsd egy lehetséges útnak, ami valaki szerint helyes, de mindezt csak önmagára vonatkoztatva jelentheti ki teljes biztonsággal.

Ha nem kérted a tanácsot, gondolkozz el rajta, hogy vajon miért kaptad. Van valami érdeke a másik embernek azzal kapcsolatban, hogy kéretlen tanácsokat osztogat? Vagy tisztán a Te érdekeidet próbálja nézni, még ha tisztán soha nem is láthatja azokat, mindig csak a saját szűrőjén keresztül? Akár kéretlenül kaptál tanácsot, akár Te kérted azt, következő lépésként érdemes néhány dolgot átgondolnod.

Milyen életet él az az ember, akitől a tanácsot kaptad? Csak a Te életeddel kapcsolatban okos(kodik), vagy a sajátját is képes irányítani? Azon a területen is letett már valamit az asztalra, amiről véleményt alkot, vagy csak más területen mutatott jó tulajdonságai alapján bízol meg benne? Ha ez utóbbiról van szó, az sem baj, csak tudjál róla, hogy a véleménye szubjektív, és annak hasznossága számodra kérdőjeles.

Aztán azon is érdemes elgondolkodnod, hogy a kapott tanácsban szerepelsz-e Te magad. Igen, tudom, hogy furcsán hangzik, de emlékezz vissza, hányszor kérdezte meg egy-egy megmondó ember Tőled, hogy vajon Te mit érzel, mit élsz át, merre húz a szíved. Egyáltalán hányszor kérdezett vissza ahelyett, hogy a saját véleményét megpróbálta volna lenyomni a torkodon?

Persze vannak kivételek. Vannak olyan emberek, akik önmaguk igazát is képesek megkérdőjelezni. Akik nem képzelik azt, hogy bárki élete fölött rendelkezhetnek, vagy bárki helyes útjával tisztában lehetnek. Az ilyen emberek valóban tudnak segíteni neked, és egész könnyen fel is tudod ismerni őket. Ők azok, akik nem egy adott útra akarnak terelni Téged, hanem abban segítenek, hogy Te magad találd meg a helyes utat. Teszik ezt még akkor is, ha Te nem akarod keresni a saját válaszaidat, mert megszoktad a készen kapott megoldásokat.

A valódi segítő nem kész válaszokat ad neked, hanem visszavezet önmagadhoz. Megfogja a kezedet, de nem rángatja azt. Nem megkérdőjelezhetetlen(nek hitt) igazságokkal bombáz, hanem lehetőségeket kínál. Lehetőségeket, amelyekről csak Te tudod eldönteni, hogy számodra mennyire hasznosak.

Nem kell megijedned önmagadtól

Azt talán már érzed, hogy a munkát nem fogod tudni megspórolni. Más csak segíteni tud neked, de a válaszaidat neked kell megtalálnod. Illetve nem kell, csak érdemes. Saját életed irányítása nem kötelező feladat, de ha elmulasztod, akkor mások véleményétől, utasításaitól és érzelmi zsarolásától függve éled le az egész életedet. Ha ez jó így neked, akkor ne változtass semmit. Ha a jelenlegi életed minden részlete boldoggá tesz, akkor őrizz meg mindent ugyanígy egészen addig, amíg ezt érzed.

Ha azonban valami nem stimmel, ha boldog akarsz lenni, de nem tudsz az lenni a jelenlegi élethelyzetedben, akkor változásra van szükséged. De mivel már tudod, hogy a kérdéseidre adott válaszokat mástól nem kaphatod meg, könnyen kerülhetsz a várakozás csapdájába. Tudod, hogy a mástól kapott válasz nem feltétlenül igaz, attól viszont félsz, hogy Te magad bármilyen választ is adj önmagadnak. Félsz, mert mi van akkor, ha tévedsz? Mi van akkor, ha a döntésed hatása az életedre nézve káros, és akár véglegesen az?

Ezért inkább nem döntesz. Azt viszont jó, ha tudod, hogy a nem döntés is döntés. A várakozásnak is hatása van az életedre. Az életben nincsen Pause gomb; attól még, hogy Te megállsz, minden más halad és változik körülötted. Persze erőltetni sem érdemes semmit. Ha valamit nem érzel jónak, nem kell arra menned. De benne sem kell maradnod abban, ami nem jó. És ez az az erő, ami segít kiszabadulni önként vállalt rabságodból. Olyan erő, amely nemcsak függetlenné tesz másoktól, hanem a saját döntéseid súlyát is elviselhetővé teszi. Mert ha elindulsz egy irányba, és az nem jó, bármikor irányt válthatsz. Ha változtatsz az életeden, és nem tetszik a változás, akkor bármikor újra változtathatsz. Így már saját életed irányításának felelőssége nem is igazán terhet jelent, hanem lehetőséget. Lehetőséget egy szabad életre.

Ami pedig a megmondók, a kért és kéretlen tanácsadók, a bölcsek és az álbölcsek véleményét illeti, mindig emlékezz rá, hogy amit mutatnak, az egy lehetséges út. Nem az egyetlen út, hiszen több út is vezet ugyanarra a hegyre. De még az sem biztos, hogy neked ugyanarra a hegyre kell felmenned, amelyikre ők feljutottak, vagy próbálnak feljutni (vagy a tövében ülnek, és csak Téged akarnak rá felküldeni). Ne követni próbálj bárkit is, hanem keresd meg, hogy mit tudsz a szavaikból és a példájukból hasznosítani, a többivel pedig ne foglalkozz. Nem kell mindent elfogadnod, amit kínálnak neked.

„Vedd át, ami hasznos, dobd el, ami haszontalan, és tedd hozzá azt, ami a sajátod.”
(Bruce Lee)

Óvakodj attól, aki tudja, mit kell tenned. Mert nem tudja. Nem tudhatja. Hogyan is tudna válaszolni az, aki még a kérdést sem értheti teljesen?

___________________ 

forrás: Kocsis Gábor