Sajnos a mai társadalom szinte teljesen kifordult önmagából, így mindennapossá vált az emberek életében a csalás, hazudozás, önzőség és manipuláció. Ez utóbbit egyesek mesteri szintre fejlesztették és előszeretettel használják a mindennapok során. Leginkább a munkahelyeden találkozhatsz ezzel a jelenséggel, de az is előfordulhat, hogy éppen az egyik szeretted próbálkozik be hasonlóval. Íme, a vészjósló jelek.
Az okos (?) nő legkönnyebben úgy érvényesíti akaratát, hogy elhiteti párjával, hogy valójában ő szeretné annyira azt a bizonyos dolgot és nem a nő. Ehhez a nők sajnos nagyon értenek, de van egy bizonyos pont, ami után már nem fair a dolog.
Az érzelmi manipuláció egy roppant gyáva viselkedés.
Lehet, hogy abban a pillanatban jó ötletnek tűnik, de valójában csak menekülés a lehetséges konfliktusok elől. A legjobb tanács a manipuláció ellen, ha még csírájában elfojtod és nem engedsz neki. Az is manipulálás, ha a barátod/barátnőd/párod eléri, hogy folyamatosan azt a filmet nézzétek a moziban, amit ő szeretne. Ezektől az apróságoktól fogod azt érezni, hogy már eleged van belőle, ő pedig ott fog állni értetlenül. Jobb, ha már az elején meghúzod a határokat még akkor is, ha a barátaidról van szó.
Már az egész kicsi gyerekek is tudják, hogy mit kell bevetniük ahhoz, ha szeretnének valamit elérni a szülőknél, mi a gyenge pontjuk. Ez leggyakrabban a hiszti, ami elől az összes szülő menekül, ezért inkább behódolnak imádott gyereküknek. Nem is sejtve egyébként, hogy ez mekkora problémát okozhat neki a későbbiekben. Ha valaki észreveszi, hogy manipulálása sikeres, akkor addig folytatja, ameddig látja, hogy hasznot húzhat belőle. Az első nagy csalódás akkor érheti az illetőt, mikor valakinél nem ér célt, sőt, esetleg komolyabb kára keletkezhet belőle.
Az is feltűnő, ha valaki annyira kedves és bájos veled, hogy gyakorlatilag az egekig magasztal. Persze kis hatásszünet után jön a szívesség.
Jellemző ez a fajta viselkedés a munkahelyekre, mikor valaki úgy próbálja lepasszolni neked a munkát, hogy előtte szépen körbe udvarol. A legviccesebb a dologban az, hogy ennél átlátszóbb viselkedéssel nem is hívhatná fel magára a figyelmet.
Az érzelmi manipulátorok szeretik elhitetni másokkal, hogy ők szinte emberfelettiek és mindenkinél jobbak, ezzel csorbítva a te önbizalmadat. És mivel egy idő után már bedőlsz nekik, ezért azt gondolod, hogy végülis okkal hallgatsz rá, hiszen még nálad is jobban tudja, hogy mire van szükséged. Pedig ezeknek az embereknek csak az arcuk nagyobb. Sokszor nem társul ehhez a magabiztossághoz a megfelelő tudás, viszont remek színészek, így képesek veled elhitetni, hogy ők mennyivel jobbak, mint te. Egy jó tanács: menekülj az ilyen emberek elől!
Jellemző, egyszer nem az történik, amit ő szeretne és egyből jön a durci, a sértődés, ami után elvárás, hogy te kérj bocsánatot. De tulajdonképpen miért is tennéd? Azért, mert végre kiálltál magadért és merted azt mondani, amit valójában gondolsz? Ezért csak büszke lehetsz magadra! Ha ez egy kapcsolat végét jelenti, akkor ez mindent elmond róla.
Mindenkivel szemben fel kell venned egy páncélt, még a szeretteiddel szemben is, mert gyakran azokat próbáljuk meg a leginkább manipulálni, akiket szeretünk. Légy szemfüles és mondj nemet arra, amit nem szeretnél.
_________________
forrás: bien.hu