Ott áll a lexikonokban, rákereshetsz a neten, és mindenütt olvashatod: J. A. Gagarin, a világ első űrhajósa. Lehet, hogy ebből egyetlen szó sem igaz? A legendagyártókkal ellentétben a szerző bebizonyítja, hogy Gagarin sohasem járt a világűrben.

1961 tavasza. A sztálini korszak borzalmai után lassan virrad a Szovjetunióban, a zsarnokság most már valamivel elviselhetőbb. A pártfőtitár, Nyikita Hruscsov nap mint nap küzd kommunista pártbeli vetélytársaival. Brezsnyev elvtárs jeges leheletét már a tarkóján érzi. Hruscsov ötletei sorra buktak meg az országon belül, pozíciója inog. Hamarosan fel kell építeni a berlini falat, amiről viszont el kell terelni a világ figyelmét. Még mindig milliók ülnek a több ezer szovjet kényszermunkatáborban, a KGB és a hadsereg uralma megkérdőjelezhetetlen – de egyelőre a pártvezérnek engedelmeskednek.
Kellene egy világraszóló siker, ami elfeledtetné több százmillió emberrel, milyen elképesztő nyomorban él a huszadik század második felében, hogy mit sem tud a nagyvilágról, csak amit a pártpropaganda közöl vele. Felejthetnék a szegénységet, a rossz ellátást, a szabadság hiányát és egyben összefogná őket ez a nagy szovjet diadal.
Annál is inkább, mert a „főellenség”, ami az Egyesült Államok neve a párt- és kémzsargonban, most nagy siker előtt áll. Április végére jelezték az első amerikai űrrepülést. Talán itt lehetne fölébük kerekedni: bizonyítani a szovjet rendszer felsőbbrendűségét a kapitalistával szemben.
A Szovjetunióban a legnagyobb titokban már 1957 óta folynak emberes űrkísérletek. Mindez része volt a katonai űrprogramnak: minél nagyobb terhet emelni képes ballisztikus interkontinentális rakétákat kellett megalkotni. A leendő űrkísérletekkel üzenték Amerikának és a világnak, hogy fegyvereik már elérik a világ túlsó felét is. Az 1990-es években valamikori szovjet űrkutatási szakemberek jutottak ki külföldre, de előkerültek bizonyító iratok is. Tudható tehát, hogy 1961 előtt minden szovjet űrkísérlet résztvevője az életével fizetett. A legnagyobb titokban tartották, hogy 1957-ben Ledovszkij, 1958-ban Siborin, 1959-ben Mitkov űrhajós, 1960-ban egy ismeretlen nevű pilóta halt meg a járművében. A CIA nyilvánosságra hozott későbbi jelentésében az állt, hogy 1967-ig, tehát Gagarin „repülése” után is legalább öt szovjet űrhajós veszett oda az űrben.
Többször utalt arra a nyugati média – Gagarin előtt és még egy-két évig utána is -, hogy hivatalos bejelentés nem volt, mégis, rádióállomások és amatőrök nagy magasságban, nagy sebességgel mozgó tárgyról orosz nyelvű rádióadásokat hallottak. Bajba jutott emberek könyörögtek ott fent kétségbeesetten, hogy vigyék le őket, mentsék meg onnan.
Minden jel arra utal, hogy már a Gagarin-féle űrhajós csoport előtt is volt tíznél több szovjet űrhajós, akik szinte mind elpusztultak. A világ csak a második csoportról tudott, amelyből szintén gyanús módon tünedeztek el az emberek az idők során. A hatalom általában balesetekkel magyarázta az eltűnésüket és nem haboztak ezeket az embereket később kiretusálni a közös fényképekről, akár a kegyvesztett politikusokat. Az informatikai káoszban kutatva kiderült később, hogy a szovjet űrkutatás a kezdettől nem tudományos célokat, hanem presztízs okokat szolgált és a „dokumentált” űrrepülések egy része soha nem történt meg, más repülésekre nem ott, nem akkor, nem azzal a céllal került sor, amit ezekről hivatalosan jelentettek.
Hruscsovnak tehát szüksége volt egy nagy sikerre, amely összekovácsolná és büszkévé tenné a szovjet embereket, ugyanakkor megfékezné pártbeli ellenfeleit. Mentek is a sürgető telefonok a Kremlből Csillagvárosba, az űrkutatási központba: kell egy repülés és mindenképpen az amerikai előtt!

Az űrrepülés

1961 április első hetének végén egy este bizalmas információ érkezett a pártvezetéstől a magyar napilapok és hetilapok szerkesztőségébe. Egy bizonyos napon hosszabbítsák meg a lapzártát, mert „Moszkvából fontos űresemény híre várható”. Ez persze rögtön elterjedt, de nemcsak nálunk, hanem a többi „szocialista” országban is. Mi több, még a nyugati hírügynökségek is szagot kaptak.
Moszkvai tudósítóik – mint erről akkor a Népszabadság ottani tudósítója is beszámolt – napokig fizették a drága telefonvonalakat Moszkva, London, Párizs, Washington között fenntartva arra a percre, amikor az oroszok bejelentik azt a bizonyos nagy űreseményt. Moszkvában és a „szocialista” fővárosokban április 10-e körül elterjedt a hír, hogy a szovjetek fellőttek az űrbe egy embert. Arról is suttogtak, hogy balul sült el a dolog – de biztosat senki sem tudott.
Mai tudásunkkal azt állítjuk: feltehetően április 9-én vagy 10-én lőtték fel azt az embert, aki talán Grigorij Nyeljubov lehetett, kiléte ugyanis máig nem bizonyosodott be. Sokan azt feltételezik, hogy Iljusin repülőgép-tervező fia volt, vadászpilóta. Tény, hogy ő akkoriban tűnt el, a szovjetek az utána érdeklődő külföldieknek azt állították, hogy autóbalesetet szenvedett, ezután évekig Kínában gyógykezelték.
Vlagyimir Iljusin űrrepülése nem járt sikerrel, a szerencsétlen férfit félholtan és összetörve szedték ki a végül földet ért űrhajóból. Őt nem lehetett megmutatni a világnak, de a szovjet népnek sem – ettől a látványtól aligha derülnek jobb kedvre az ország szerencsétlen polgárai.
Viszont a világ már tudta, hogy volt egy űrrepülés!

A Vosztok-1 űrhajó

A tudósítóik lelkesen várták a nagy bejelentést, mi több, maguk a szovjetek értesítették száz és száz elvtársukat a „baráti” táborban. Már nem lehetett azt mondani, hogy nem történt semmi.
Ekkor rántották elő Gagarint. Aki ugyan még csak a második évet kezdte meg az űrhajósképzőben, de nyílt arcú, mosolygós, szőke orosz gyerek volt. Tiszta káderlapja: egyszerű munkás szülők, ő maga hithű kommunista, elég okos ahhoz, hogy eljátssza a szerepét. Az első űrhajós csak szovjet lehetett, csak kommunista, csak orosz – tehát nem a másik száz nemzetiség tagja – nem lehetett értelmiségi származású és így tovább. Ideális szovjet emberre volt szükség és ő az volt.
Elvállalta a szerepet, mert még nem tudta mit vállal. A szervezők, egyetértésben a pártvezetéssel, most már mindent erre az egy emberre tettek fel. Jurij Alekszejevics Gagarin őrnagynak el kellett játszania azt, hogy ő repült és utána ünnepeltetnie magát itthon is, külföldön is. 1961. április 12-én, szerdán délelőtt egyszer csak a szovjetek kiadtak egy jelentést: Az első ember a világűrben! Szovjet ember repült az űrben!

Megkérdezhetjük:
- miért nem jelentették be a repülést előre? - Mert ez nem volt szokás náluk, később sem, jó ideig.  
- Miért nem adták meg a rádiós hullámhosszokat, amelyeken folytak a beszélgetések a Föld és az űrhajó között? - Mert állítólag folytak – de sem katonai, sem egyéb lehallgatók, a különleges hullámhosszokat figyelő amatőrök nem hallottak semmit.

Csak jelzem, hogy az állítólagos földet érés után a szovjet hatóságok közölték a repülés pálya- és időadatait is. Ezeket két héttel később visszamenőleg módosították. Talán azért, mert időközben kiderült, hogy ha azon a pályán repült volna az űrhajó, akkor a repülés nem is lett volna lehetséges? Az időadatokból meg az derült ki, hogy a szovjet űrhajó először igen gyorsan ment, 15 perc alatt száguldott át útjának felén, aztán fékezett és az út másik felére háromszor annyi időre volt szüksége. Nyilván ezek is hamis adatok voltak. Tény marad, hogy csak 35 perccel az állítólagos földet érés után kiáltották világgá a hírt. Pedig nem volt itt semmi kockázat, hisz maga a repülés meg sem történt, a közben a Földön tartózkodó Gagarinnak semmi baja nem történhetett. De a szervezők a jövőre gondoltak – a világot nem szoktathatták rá, hogy Moszkva előre közöl bármit is.

Gagarin hazugságai

Hazugság aztán volt bőven. Annyi, hogy itt helyhiány miatt csak a jellemzőket, a leleplező jellegűeket említem.
- Az "űrrepülés" előtt" az öltözködő, majd beöltözött Gagarin sisakján nincs CCCP felirat! A buszba való beszállás után viszont már megjelennek a jól ismert piros betűk, tehát a startot megörökítő filmet minimum két különböző felvételből vágták össze. 
- Pár hónappal az állítólagos repülés után megjelent egy könyv, állítólag maga Gagarin írta az életéről, a repülésről. Nos akárki is volt az igazi szerző, a mű tele van meglepetésekkel. Főleg nekem az volt, mert vagy nyolc kiadásán rágtam át magam és mind különbözött az előzőektől. Gagarin még arra sem emlékezett két év múlva, hogy vajon narancsszínű vagy kék űrruhát viselt a nevezetes repülés során.
A földet éréséről már az elején három verzió terjedt el. Nem derült ki, mert eltitkolták, hogy -  Vlagyimir Iljusin/Grigorij Nyeljubov -, akinek a szerepét Gagarin eljátszotta pár nappal később, a leszálláskor meghibásodott, rettenetesen pörgő űrhajójából katapultálva, ejtőernyőn ereszkedett le, hét kilométer magasból. De nem tudni, hogyan történt a balesete, ezért Gagarin az emlékirataiban egy szót sem ír a földet érés módjáról. Űrhajójával ért-e földet, vagy attól külön? Aztán az egyik verzió szerint traktorjavító munkásokkal találkozott, máskor egy öregasszonnyal és unokájával, a harmadikban egy falu utcáján sétálgatott. Eleve gyanús az is, hogy a mese szerint nem egy tágas és lakatlan síkságon szállt le, ahol az összes többi űrhajós később, hanem éppen Szaratov-Engelszk környékén, sűrűn lakott ipari vidéken, amely tele volt magasfeszültségű vezetékekkel.
Gagarin nem vezetett naplót alig egy órás „repülése” során, mert a súlytalanságban elveszett a ceruzája!  És nem volt nála fényképezőgép, így az útról nem készült egyetlen fotó sem!
 - Azt állította, hogy folyamatos rádiókapcsolatban állt a Földdel, amit senki sem hallott.
 - Állította, hogy két tévékamera vette őt egész idő alatt, de később kiderült, hogy azokba az űrhajókba még csak egy kamerát építettek be. Az őrnagy elvtárs nem tudott arról, hogy ha megkerüli a Földet, akkor a Szovjetunióval ellentétes oldalon járva a rádiókapcsolat megszakad és majd csak később jön létre ismét, hisz a rádióhullámok egyenes vonalban terjednek.
 - Gagarin írta, hogy az űrhajó irányítását bármikor átvehette volna, úgy volt megszerkesztve a hajó – később kiderült, hogy a vezérlőrendszert csak a Földről irányíthatták. Az előző (korábbi), eltitkolt kísérletekben is ezért vesztek oda az első, máig ismeretlen űrhajósok.
 - Azt is mondta „a Nagy Űrhajós”, hogy fentről megcsodálta Dél-Amerika szépséges tájait. Nos ha igaz lenne, hogy repült, akkor a moszkvai helyi idő szerinti délelőttön az amerikai kontinens fölött a legsötétebb éjszaka volt, nem is láthatott semmit. Ezért Latin-Amerikában Gagarin „repülése” nagy derültséget okozott és nem hitte el senki.
 - A „repülés” közben Gagarin – elmondása szerint – unatkozott, mert semmi sem történt, hát orosz dalocskákat énekelt.
 - A leszállásról, mint említettem, semmit sem ír, aztán azt állítja, hogy egy őszi szántásban ért földet áprilisban, majd következnek a különféle verziók az emberekkel történő első találkozásokról.  - Könyvének sorra megjelenő kiadásaiban a fényképanyag is kicserélődött. Az első kiadásban még Hruscsovval ölelkezik a Vörös téren, majd amikor Brezsnyev került a főtitkári székbe Hruscsovnak már a nevét sem említik a műben és a fotón Gagarin csak a levegőt ölelgeti.
 - A 108 percig tartó „repülés” után ott, ahol állítólag földet ért, már az ő nevét kiabálta a boldog nép – miközben tudjuk, hogy az állítólagos földet érés után mondták csak be a rádióban, hogy „repült”.
De mindennek nincs jelentősége, a repüléssel és a leszállással kapcsolatos anomáliákat, egymásnak hajmeresztő módon ellentmondó adatokat sokáig sorolhatnánk.
Gagarin soha nem repült: ennek egyféle bizonyítéka éppen az a sok hazugság és ellentmondás, ami a „repüléssel” kapcsolatban napvilágot látott.
A propaganda az előző, az igazi repülésre készült fel, ahhoz készítettek anyagot de mert az kudarcot vallott, rögtönözni kellett. A merev pártmédia erre nem volt képes.
 - Gagarinról, családjáról, életéről az első fotók nem azonnal jelentek meg – nem így lett volna, ha igaz a propaganda, hogy hónapok óta csak erre a repülésre készült. Viszont ha utólag ugrott be a szerepbe, érthető, hogy az első családi és egyéb képek csak 10-15 nappal később láttak napvilágot. Az első dokumentumfilm, amely állítólag a repülés előtt és után készült róla, jól láthatóan megrendezett film – mellesleg tele iszonyú bakikkal – és azt csupán 1966-ban, öt évvel később mutatták be.
 - Gagarin kijelentette: a súlytalanság állapotában minden olyan, mint anélkül, az ember nem érez változást. Ehhez képest minden utána következő szovjet és amerikai űrhajós jelentős változásokról tudósított. Gagarin tehát nem tapasztalta meg személyesen a világűrt.

A nagy beszámoló

A Krím félszigeten nyaraló Hruscsovnak nyilván először Vlagyimir Iljusin/Grigorij Nyeljubov adatait készítették elő. Most azonban egy másik embert kapcsoltak be hozzá telefonon. A beszélgetés szövege ismert és árulkodó. A hálálkodó és hithű kommunista őrnagy a legmagasabb szinten lévő emberekkel kerül egyszerre kapcsolatba – persze örül és biztosítja a főtitkárt, hogy a jövőben is számíthat rá. Vagyis hallgatni fog az igazságról.
Aztán következett a hírhedt sajtótájékoztató, amelyet a saját szememmel is láttam fekete-fehér élő adásban Moszkvából. A legdöbbenetesebb pillanat az volt, amikor a magas rangú pártvezetőkből és tudósokból álló grénium a mikrofonok elé szólította Gagarint. Ott voltak a nyugati tudósítók, a világ szeme Moszkván: lám, itt van az első ember, aki járt a világűrben. Megkérték Gagarint mesélje el, mit látott az űrben. Gondolom, ha valamelyikünk járt volna ott, órákig, vagy napokig tudna róla mesélni, meghatározó élmény ez egy embernek, pláne ha ő az első a világon. Ehhez képest az őrnagy elvtárs ekkor előhúzott egy cédulát a zsebéből és felolvasta, mit látott a világűrben. Ezt talán nem is kommentálom.
Ha egy kicsit konkrétabb kérdés érkezett a nemzetközi újságíróktól, akkor elvették a szót Gagarintól és helyette valamelyik tudományos tanácsadó válaszolt. Rettentően vigyáztak rá, nehogy elszólja magát az őrnagy.
A legjobb bizonyítéka annak, hogy Gagarin felső parancsra csak hazudta az egész űrrepülést, az a halála. Ha ugyanis tényleg repült volna, vigyáznak rá élete végéig, nemhogy vadászrepülőgépbe nem ülhetett volna soha többé, de még egy biciklire sem. Élő múzeum lesz, késő aggkoráig mutogatják majd, mint a szovjet technika, tudomány és elsősorban társadalmi berendezkedés eredményét és bizonyítékát. Csakhogy az új pártfőtitkár, az új vezetés úgy ítélte meg, hogy Gagarin két lábon járó bomba, amely bármikor felrobbanhat. Mi van ha egyszer véletlenül vagy akarattal elszólja magát? Ha a világ elkezd érdeklődni a soha meg nem nevezett, be nem vallott, immár halott űrhajósok után? Például az után, aki valamikor 1961. április 10-e körül valójában repült egy Vosztok űrhajón? Nos, hét évvel állítólagos repülése után Gagarin „tragikus körülmények között” életét vesztette. A szovjetek a mai napig nem hozták nyilvánosságra a Gagarin halálát vizsgáló bizottság jelentését. Oroszország sok tekintetben ma is Szovjetunió, a hatóság úgy is viselkedik mind bel-, mind külföldön. Az emberek máig hiszik, hogy Gagarin repült, sőt, hogy ő volt az első ember a világűrben. Hogy valójában ki vagy kik voltak az elsők – szovjetek ugyan, de nem Gagarin – már sosem fog kiderülni.
(szerző: Nemere István)

A Népszabadság esete Gagarinnal

A Gagarin-„repülést” követő napon, 1961. április 13-án, csütörtökön két Népszabadság jelent meg. Az első lett volna a vidéki kiadás, amelyet órákkal korábban adnak nyomdába, hogy az éjjeli vonatok hajnalra szétvihessék az országban. A budapesti verziót csak később nyomják, ez azóta is így van.  Azon a napon az első kiadás sok ezer példányát már vitték a vasútállomásokra, pár száz példányt a budapesti, hajnalban nyitó újságosokhoz szállították. Újságosoktól tudjuk, hogy 30 perccel a nyitás után, amikor már árultak a Népszabiból is – oldalkocsis motorokon bőrkabátos elvtársak érkeztek, összeszedték az el nem adott példányokat, elvitték és megsemmisítették. Akik korán vettek a lapból azoknak volt egy ilyen példányuk.  De akik egy órával később keltek, már csak a második kiadásból kaphattak. Ma a könyvtárakban többségében csak ilyen példányok léteznek. Azokban a zavaros csütörtök reggeli órákban azzal különböztették meg a kétféle lapot, hogy az új, a jó változat címe fölé egy kis csillagot nyomtak. A hatodik oldalon egy érdekes cikk volt hajnalban, a másodikban már ott egy tudományos cikk taglalta az űrhajózás jelentőségét. Az első kiadás hatodik oldalán a Daily Worker angol kommunista lap fényképpel illusztrált cikke volt, befotózva annak címlapja is. Az angolul nem tudó elvtársaknak fogalmuk sem volt róla, hogy azon a fotón nem Gagarin, hanem egy másik űrhajós látható (elég rosszul) és a cikk címe is azt kiáltja a világnak, hogy Black alive – but suffering from the effects of his flight, azaz „visszatért élve, de megszenvedte a repülés hatásait”. Vagyis ez a cikk nem Gagarinról, hanem Vlagyimir Iljusin/Grigorij Nyeljubov űrhajósról szólt. Képzelhetjük a pánikot, ami kitört hajnalban a pártközpontban, amikor oda is megérkezett az első kiadás és egy angolul is tudó elvtárs kezébe került a lap.
Még egy észrevétel: Az első kiadás még Hruscsov és Gagarin beszélgetéséről tudósít, a csillaggal jelölt hivatalos változat már csak táviratot említ. (lásd lent a képen)
Így és ezért lett aznap két Népszabadság. De ennél is gyorsabbnak bizonyult a varsói pártlap, a Trybuna Ludu, amely már tizenkét órával Gagarin állítólagos indulása előtt címlapján kiáltotta, hogy egy szovjet katonatisztet lőttek fel a világűrbe.

Miért hallgatott a Nyugat?

A CIA nem hallgatott, jelentett mindent az amerikai vezetésnek. Nem hallgatott az amerikai, brit, olasz, német média sem. A világ nagy lapjai nemegyszer beszámoltak arról, hogy 1961 előtt a szovjetek fellőttek embereket. A Frankfurter Allgemeine Zeitung is említette, hogy rádióadásokat fogtak az űrből: valaki kozmikus magasságban nagy sebességgel száguldó objektumból orosz nyelven beszélt. A La Republica, a Gente és más napi- és hetilapok tudni vélték az addig szerencsétlenül járt szovjet űrhajósok neveit is. A legtöbbet a NASA tudhatta minderről. Tudták, hogy valaki repült, de nem Gagarin és tudták, hogy kudarc volt az egész szovjet űrkutatás – addig. De nekik így jött kapóra a dolog. Rögtön fellármázták a közvéleményt azzal, hogy „lemaradunk”. És az amerikaiakat sokkolta, hogy valamiben jobbnak bizonyultak a szovjetek, mint ők. Azonnal hatalmas összegeket utaltak át a NASA számlájára. Kennedy elnök személyesen intézkedett, hogy a NASA felfuttathassa az emberes űrkísérleteket, mert a szovjeteket mindenképpen utol kellett érniük! Így paradox módon a szovjet űrkutatás „sikeréből”, Gagarin „űrrepüléséből” a legtöbbet a NASA profitálta, ami aztán még az évtized végén eljuttatta az amerikaiakat a Holdra.
......  
(forrás: InterPress Magazin - 2011. május)

Linkajánló: 
http://kiskun.mcse.hu/urmarhasagok/20020912.html
http://sf.blog.hu/2013/03/09/osszeeskuves_elmelet_urbanus_legenda_avagy_az_elso_ember_az_urben